
Több mint egy évtizedes, színpadon, táncteremben és fesztiválokon megszerzett tapasztalatot, élményekben gazdag tevékenységet éleszt újra a marosvásárhelyi Boróka Ifjúsági Egyesület. Az 1991-2006 között működő Boróka Ifjúsági Néptáncegyüttes több, mint száz marosvásárhelyi magyar fiatal számára nyújtott értékes időtöltést és közösségi szemléletet.
Az egykori alapítók, tagok és oktatók úgy vélték, hogy továbbítaniuk kell az eddig elraktározott tudásukat, gyümölcseiket, így alapították meg 2013-ban a Boróka Ifjúsági Egyesületet, melynek célja a hagyomány ápolása, megőrzése, továbbítása tánc, népdal, hangszer, kézművesség oktatása által.
A jelenlegi oktatás öt korcsoportban zajlik: Aprómorzsa, Morzsa, Közép, Nagy és Senior és több területen nyújt képzést: néptánc, népdal, ritmika, koncentrációfejlesztő- csapatépítő játékok és mese. Oktatók: Varró Huba, Mészáros Amanda Blanka, György Károly, Halmágyi Kinga.
A dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes 2005. őszén alakult. Nevét a Kis-Küküllő folyó mentén jellegzetes kökénybokrokról eredezteti. Az együttes különböző (4) korcsoportokból álló tánckara több mint 28 tájegység néptánc- és népdal örökségét képes hitelesen megjeleníteni a színpadon, ezek mellett repertoirja showműsor jellegű összeállításokat, néptánc- és mesefeldolgozásokat, illetve táncszínházi produkciókat is tartalmaz.
A Kárpát-medence színpadjain szerzett több tucatnyi emléklap mellett, az együttes bel- és külföldi versenyeken kiérdemelt számos díjjal is büszkélkedhet. Több alkalommal is a debreceni Virágkarnevál meghívottjai, díszvendégei, majd 2013 és 2014-ben a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója, 2015-ben a gyulai Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja, illetve 10 éven keresztül Hajdúszoboszló, Dicsőszentmárton testvérvárosa ünnepi rendezvényeinek rendszeres meghívottjai voltak.
Az Öreg Fenyők néptánccsoport 2009-ben alakult, alapító tagjai olyan felnőttek, akik fiatalként táncoltak a kommunista rendszer különböző vállalati, üzemi tánccsoportjaiban. Jelenleg 6 pár aktívan részt vesz a programokon, 4 pár tiszteletbeli tagok. Vezetője Molnár László. Több táncrendet próbáltunk elsajátítani a Táncolj Velünk Most Egyesület táncoktatóival: mezőmadarasi, felcsíki, mezőségi, küküllőmenti nyárádmenti, vajdaszentiványi.
A csoport 1994-ben alakult, azzal a céllal, hogy a helyi hagyományokat mentsük át az utókornak. A faluban régebb is táncoltak, de a Frisskarézó Néptánccsoport alakításában fontos szerepe volt Vásárhelyi János tanár úrnak, aki szívvel, lélekkel adta át tudását diákjainak és nemcsak.
A tánccsoport működése kis időre megszűnt, de 2013-ban a helyi RMDSZ Nőszervezet indítványozására újraéledt a tánccsoport. Azóta 3 csoport működik a tánccsoporton belül: a Kicsi- a Közép- valamint a Nagycsoport (kb. 60 gyerek 4-14 év között).
2013 és 2023 között helyi önkéntesek oktatták a gyerekeket, részt vettek különböző eseményeken, az országban de külföldön is.
2023 óta Varró Huba és csapata foglalkozik az oktatással.
A kicsiknél gyerekjátékokat, a nagyobbaknál Küküllőmenti és más tájegységek táncait tanítják. Ezek között Szilágysági, Kalotaszegi, Küküllőmenti román és cigánytáncok is vannak.
Szülői kezdeményezésre indult 2022 őszén a Boróka néptánc csoport támogatásával Gnadig Kornélia és Varró Huba oktatók segítségével. Kezdetben kb. 22-24 gyerek táncolt közép csoporttól 2-3. osztályosokig. A ,,Tulipán” néptánc csoport nevet viseli ,mivel az új óvoda is ezt a nevet kapta és a legtöbb táncos óvodás korú. 2 év elteltével aktív tagja a csoportnak úgy 16 fő. Fellépések: 2024 ben házi gazdaként az első Nagyernyei néptánc gálán. Első fellépés.
Főbb célkitűzések: hagyományaink, mint a néptánc, népdalok, népi játékok elsajátítása, megtanulása, megőrzése és későbbi tovább adása.
Na meg a mozgás, a társasági élet és szórakozás.
Az együttes Demeter Jázmin és Béres Botond irányítása alatt működik.
Csoportvezető: Serar Lóránd.